A nílusi víziló egy nagyméretű, Afrikában élő, növényevő emlősfaj. Egyike a két élő és három vagy négy valaha létező vízilófélének (Hippopotamidae). Nevük ellenére nem a lovak a legközelebbi rokonaik. Nem is a sertésfélék, amire utalhatna a bikák röfögésre emlékeztető hangja is, bár sokáig ez az álláspont tartotta magát a tudósok között. Meglepő módon ugyanis a cetek (Cetacea) a legközelebbi rokonaik, ezt a DNS-ek összehasonlításával sikerült alátámasztani. (A legújabb genetikai alapú rendszertan a párosujjú patásokat és a ceteket a Cetartiodactyla nevű új rendbe sorolja, ami azonban még nem terjedt el eléggé, ezért a ceteket továbbra is a hagyományos Cetacea rendben tárgyaljuk.) Még meglepőbb azonban, hogy Ernst Haeckel 1866-ban kiadott törzsfája a vízilovakat a cetek közeli rokonaiként ábrázolja. Máig sem tudni, Häeckel hogyan jutott erre a (helyes) következtetésre.

Magyarországon négy állatkertben él nílusi víziló: A Budapesti Állatkertben két tehén él, Tücsök és Jusztina, anya és lánya. A Debreceni Állatkert ben egy pár (Szigfrid és Linda) él, mindkettőjük budapesti származású. A Pécsi Állatkertben szintén egy pár él, a debreceni születésű, ivartalanított bika, Bálint és 2007-ben érkezett párja, Ágnes. Az Abonyi Magánállatkertben jelenleg egy bikaborjú látható. Buborék 2008-ban született Pécsett, Bálint és Ágnes első – és egyetlen – közös borjaként és 2008 decemberében került Abonyba.

Az utolsó jégkorszak előtt Észak-Afrikában és Európában is sok helyütt éltek. Hidegebb éghajlaton is honosak voltak, ha a víz télen sem fagyott be. Ma már Egyiptomból is eltűnt, ahol a történelmi időkben még nagy számban megtalálható volt. Bár nílusi vízilónak hívjuk, mára már a Nílusból is kihalt. Ma már csak nagyobb tavakban, gyenge sodrású folyamokban él, illetve ezek partján.

Uganda, Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részének, Etiópia, Gambia, Tanzánia, Mozambik, Botswana, Dél-afrikai Köztársaság, Zambia és Zimbabwe tavaiban, folyóiban lelhető fel.