Észak-Szudánban (Núbia) a neolitikum végén magasan fejlett kultúra, a Kerma  civilizáció jött létre (i. e. 3. - 2. évezred). Lakói megerődített falvakban éltek. Halásztak és vadásztak, gabonát termesztettek és marhát tenyésztettek.

A Nílus mentén fekvő Szudánt és Egyiptomot már az ősidők óta kapcsolatba hozta az életet adó folyó. Núbiában a fáraók birodalmának hódítása után (i. e. 1550 - 1000 k. ), Kusita Királyság jött létre (i. e. 8. század). Egymást követték a hódító uralkodók. Fővárosuk Napata volt. Fokozatosan kiterjesztették befolyásukat Egyiptomra. I. e. 750 körül Kasta kusita király meghódította Felső-Egyiptomot, Thébában uralkodott kb. i.e. 740-ig. Utódja, Piankhi, uralma alá hajtotta a Nílus-deltát, egyesítette Egyiptomot, megalapította a 25. dinasztiát. Ez a dinasztia egy évszázadon keresztül uralkodott Kusban és Thébában. Beavatkoztak a mai Szíria ügyeibe, itt szembekerültek Asszíriával. Amikor az asszírok válaszul megszállták Egyiptomot, Taharka (i.e. 688-663), az utolsó kusita fáraó, visszavonult Napatába, ahol dinasztiája tovább uralkodott Kus királyaként. Ezután birtokaikat déli és keleti irányban gyarapították.

I. e. 590-ben egy egyiptomi hadsereg kirabolta Napatát. A kusita udvar visszaszorult Meroéba. A meroéi királyság lényegében Egyiptomtól függetlenül fejlődött, hatalmának csúcspontján a 2. és a 3. században állt. Területét kiterjesztette a mai Khartúmig.

A fáraók hagyománya fennmaradt a Meroéban. Sztéléken jegyeztették fel a királyok uralkodásuk eseményeit, sírjaik fölé piramisokat emeltettek. Ezek az objektumok, meg a paloták, templomok és fürdők romjai mutatják, hogy Meroe centralizált állam volt, ahol kiváló művészek dolgoztak, akik képesek voltak sok ember munkájának megszervezésére. Jól kezelt öntözőrendszerek tették lehetővé a magas népsűrűséget az egész időszak alatt. Az i.e. 1. században az egyiptomi hieroglifákból kifejlesztették a meroéi írást, amely illeszkedett a lakosság saját, núbiai nyelvéhez. 350 körül egy Abesszíniából érkezett axumita hadsereg elfoglalta és lerombolta Meroé városát, ezzel megszűnt a királyság független léte.

A Meroé Királyság politikai és kulturális örököseként a 6. században három királyság virágzott fel. Északon volt Nobatia. Fővárosa Faras volt, ma Egyiptomban fekszik. Középen Muqurra (Makuria) Dunqulah körül. Ez kb. 150 km-re délre feküdt a mai Dunqulah várostól. A harmadik királyság Alawa (Alodia) volt, a régi Meroe központi vidékén. Fővárosa Sawba volt, amely ma Khartúm elővárosa. Mindhárom királyságban hadakozó arisztokrácia uralkodott a meroéi lakosságon. Görög címeket viseltek a bizánci udvart utánozva.

Nobatiába Theodóra bizánci császárnő küldött misszionáriusokat, akik 540 körül kezdtek ott prédikálni. A núbiai királyok monofizita keresztények lettek.

Miután több katonai hódítási kísérletük kudarcot vallott, Egyiptom arab parancsnokai arra a következtetésre jutottak, hogy érdemesebb rendszeresen megújított szerződéseket kötni a núbiaiakkal. Ez a rendszer 678 évig működött.

Az iszlám lassan, hosszú időn keresztül terjedt összeházasodások útján, valamint arab kereskedőkkel és telepesekkel fenntartott kapcsolatokon keresztül. 1093-ban egy, a núbiai királyi családból származó muszlim herceg került Dunqulah trónjára.

Núbiában két fontos arab nyelvű csoport keletkezett: jaali és juhayna. Mindkettő világosan mutatja az iszlám előtti népességtől való leszármazást. A mai észak-szudáni kultúra núbiai és arab elemeket tartalmaz.

Az 1500-as években a funj nép Amara Dunqus vezetésével megjelent Dél-Núbiában. Kiszorítva Alawa régi keresztény királyság maradványait, Sinnarban megalapították a Kék Szultánságot (As-Saltana az-Zarqua).  A 16. század közepén Sinnar vazallus államok és adófizető törzsek sorának parancsolt északon Egyiptom határától a déli esőerdőkig. A kormány a királyi családon belüli trónharcok hosszú sorában jelentősen meggyengült. 1820-ban Muhammad Ali egyiptomi alkirály 4000 katonája megszállta Szudánt. Nekik adta meg magát az utolsó szultán, VII. Badi.

Bővebben