Zimbabwe (korábban Dél-Rhodézia vagy Dél-Rodézia) egy Magyarország területénél négyszer nagyobb ország Afrika déli részében. Északon a Zambézi, délen a Limpopo völgye határolja.

A középkorban bantuk éltek a területén, ők építették a ma csak romokban látható kőépítményeket. Megszervezték a Monomotapa államot, amely az Indiai-óceán partvidékére aranyat és elefántcsontot szállított, ott textíliát és üvegárut vásároltak. Ezt a kereskedelmet a portugálok megjelenése tette tönkre. A bantu népvándorlás folytatódott, a mai Zimbabwe népei a 19. században foglalták el mai lakhelyüket.

Cecil Rhodes 1888-ban kötötte meg az első szerződését a mai Zimbabwe területén: bányászati jogot szerzett a ndebele nép főnökétől. Erre hivatkozva elérte a brit kormánynál, hogy az általa vezetett gazdasági társaság (British South Africa Company) államot szervezhessen. Az első szerződést több hasonló követte. 1898-ban szervezték meg a társaság gyarmatát. 1923-ban lett a brit kormány gyarmata. A kezdeti időkben - amikor a bennszülöttek felfogták, hogy elvesztették országukat - lázadások sorát verte le a társaság. A helyzet konszolidálódása után viszonylag sok fehér telepedett le és árutermelő ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

1953-ban a britek szövetséget szerveztek három gyarmatukból - Észak-Rhodéziából (ma Zambia), Dél-Rhodéziából (ma Zimbabwe) és Nyaszaföldből (ma Malawi). Ez a szövetség nem volt sikeres, 1963-ban feloszlott.

Ian Smith vezette a gyarmat fajüldöző politikát folytató, fehér kormányát. Látván, hogy szomszédaiban afrikaiak vezette kormányok kerültek hatalomra, majd függetlenné váltak, tapasztalva, hogy Nagy-Britannia támogatja ezt a folyamatot, egyoldalúan függetlenné nyilvánította magát ez a kormány 1965. november 1-jén. Nagy-Britannia ezt a lépést lázadásnak tekintette. Kezdeményezésére az ENSZ Rhodéziára is kiterjesztette a Dél-Afrikával szemben alkalmazott szankciókat. Rhodéziában hamarosan polgárháború kezdődött, az négerek gerillaháborúba kezdtek a fehér kormány ellen. Vezetőik Robert Mugabe és Joshua Nkomo voltak. Ők egymással is rivalizáltak.

1979-re Ian Smith kormánya belátta, hogy nem győzhet. Megállapodtak a hatalomátadás módjáról és arról, hogy annak során garantálják a fehérek személyes biztonságát. 1980-ban többségi kormány alakult, Rhodézia felvette a Zimbabwe nevet és nemzetközileg elismerten is független országgá vált. A miniszterelnök Robert Mugabe lett, aki 1987-ben az államfői tisztséget is megszerezte, fokozatosan diktatórikus hatalmat épített ki (azóta is egy személyben államelnök és miniszterelnök). Kiszorította a hatalomból a fehér telepesek képviselőit, akik a 2000-ben elindított kaotikus földreform és a néha pogromokba torkolló üldözések elől tömegesen menekültek el az országból.

Az ország virágzó gazdasága emiatt összeomlott, az alapvető árucikkekből hiány alakult ki. A nemzetközi tiltakozásokat semmibe véve, Mugabe a 2002-es elnökválasztásokat meghamisítva újabb 6 évre megőrizte elnöki székét (a hivatalos eredmények szerint 56,2%-ot kapott, míg ellenfele Morgan Tsvangirai 41,9%-ot). 2003-ban az ellenzék és a szakszervezetek tiltakozó akciókat szerveztek, az erőszakszervezetek keményen közbeléptek. A kormányzó ZANU-PF párt a 2005. márciusi parlamenti választásokon 2/3-os többséget szerzett, és alkotmányt módosított (többek között újból létrehozták a szenátust, amelyet a '80-as évek végén oszlattak fel).

2005 áprilisában elindult a „rendcsináló művelet”, amelynek során ENSZ-becslések szerint kb. 700 000, főleg szegény, az ellenzéket támogató személy házát semmisítették meg. A ZANU-PF 2006. decemberben bejelentette, hogy szándékában áll Mugabe elnöki mandátumának meghosszabbítása 2010-ig, amikor az elnöki és parlamenti választásokat „összehangolják”.

A Mugabe kormány döntéseinek hatására az ország lakossága az utóbbi 5 évben kb. 1 millió fővel csökkent, a lakosság egynegyede HIV-vírussal fertőzött.