A Kilimandzsáró sztratovulkán Tanzániában, az ország és egyben Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Az Egyenlítőtől 320 km-re, délre található. Harmadkori vulkáni tevékenység során keletkezett. Vulkáni bazalt a kőzete, erősen mállékony, sziklamászásra ezért nem alkalmas. Magasságára vonatkozóan az adatok eltérnek. Vannak források, melyek 6000 m-t meghaladó hegyként említik, de az utolsó hivatalos mérés szerint 5895 m-rel a Kibo-csúcs a legmagasabb pontja, mely a délnyugati peremen helyezkedik el.
A kráterperem legmagasabb része sokáig a Vilmos császár-csúcs (Kaiser Wilhelm Spitze) nevet viselte, az ország függetlenségének elnyerése óta Uhuru (Győzelem)-csúcs a neve.
Ernest Hemingwayt is megihlette a hely, melyről A Kilimandzsáró hava című elbeszélése tanúskodik.
1987-ben került fel a Világörökségek listájára a Kilimandzsáró Nemzeti Park, mely 756 négyzetkilométer nagyságú.
Teleki Sámuel elsőként érte el a Kilimandzsáró hegy 5310 méter magasan húzódó hóvonalát, az első felfedező volt, aki a Kenya hegyre lépett. Ez utóbbi hegyen 4300 métert haladt felfelé és ezután északra fordult, hogy felmérjen egy folyórendszert.
A folyókat követve jutott el 1888. március 5-én az először Jáde tengerként említett tóhoz, amelyet Teleki a trónörökösről később Rudolf-tónak nevezett el. 1975-ben átkeresztelték, a turkana törzsről elnevezve, amely a partjain él.
Az expedíció felfedezett egy kisebb tavat is, amelyet Stefánia-tónak nevezett el. (Mai neve Chew Bair, Etiópia déli részében.) Teleki Sámuel 1895-ben még egy utolsó sikertelen próbálkozást tett, hogy megmássza a Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsát. Hosszú betegség után Budapesten halt meg. |