Seychelle-szigetek szigetállam az Indiai-óceánban, Afrika keleti partjától 1500 km-re található, Madagaszkártól északkeletre. A belső szigetcsoportok a kontinentális lemezen helyezkednek el, hegységek tagolják és gránit az alapkőzetük, míg a külső szigetek sík korallzátonyok. Legmagasabb pontja a Morne Seychellois (905 m). A Seychelle Köztársaság nyugaton Zanzibárral (Tanzánia) határos, délen Réunionnal és Mauritiusszal, délkeleten a Comore-szigetekkel és Mayotte-tal, északkeleten pedig a Maldív-szigetekkel.

Afrika önálló államai közül a Seychelle Köztársaság népessége a legkisebb. Nincsenek őslakók; a seychelle-iek főleg francia, afrikai, indiai és kínai bevándorlók utódai. A lakosság nagy része római katolikus.

A Seychelle-szigetek a trópusi égövben, az Egyenlítőtől délre a 4 és 10 szélességi fok között találhatóak. Az évi középhőmérséklet 27 Celsius fok, a páratartalom 80%-os. A napi napsütéses órák száma megközelítőleg hét. Áprilistól októberig a frissítő délkeleti passzátszelek miatt az időjárás hűvösebb és szárazabb, míg az enyhébb északnyugati monszun-szélrendszer Karácsony táján éri el a Seychelle-szigeteket, csapadékot hozva és felhőszakadásokat idézve elő. Záporok és zivatarok az év bármelyik napján előfordulhatnak. A trópusi esők miatt az évi csapadékmennyiség 2300 mm (Magyarországon 500-900). Annak ellenére, hogy a hatalmas Indiai-óceán  kis szigeteiről van szó, mégis számos mikroklíma alakult ki, amely változatossá teszi a Seychelle-szigetek éghajlatát – előfordulhat, hogy az egyik tengerparton esik az eső, a másikon süt a nap és a hegyekben köd ereszkedett le.

A Seychelle-szigetek sokszínű élővilágára nem volt jótékony hatással az emberi  beavatkozás, hasonlóan más parányi ökorendszerekhez. Ennek tudható be, hogy a legtöbb óriásteknős eltűnt a gránitszigetekről, a part menti és alacsonyhegyi erdők kopárabbá váltak, és kihalt számos őshonos faj, mint például a seychelle-szigeteki sándorpapagáj vagy a bordás krokodil. Mindent összevetve azonban a kihalások száma kevésbé lesújtó, mint például Mauritiuson vagy Hawaiion, mivel csak az 1770-es évek óta lakják. A seychelle-i növény- és állatvilág védelme számos sikert könyvelhet el.

Vitatják ugyan, de az első természettanulmányt a Marion Dufresne expedíció készítette 1768-ban, két évvel a letelepedés hivatalos dátuma előtt. Dufresne a La Digue nevű hajó kapitányát, Duchemint bízta meg, hogy „gondos figyelmet fordítson a szigeteken található élővilág minden fajának tanulmányozására, mint például a fákra, bokrokra, növényekre, gyógynövényekre, a négylábú állatokra, madarakra, rovarokra, édesvízi halakra és a kőzetekre, talajfélékre, valamint az ásványi anyagokra. Minden fontos. Nem kerülheti el, hogy mindenről leírást ad és részletekkel lát el – mindent érdemes megvizsgálni.” Az ő megfigyeléseik érdekes kaleidoszkópon keresztül mutatják be Seychelle-szigetek ember előtti állapotát.

A letelepedést követően, 1822-ben készítette el Fairfax Moresby a szigetek első tudományos vízrajzi tanulmányát. A 19. századi korai természetgyűjtők közül Pervillé, Wright és Mobius munkássága figyelemre méltó. Az első fontos madárgyűjteményt Newton hozta létre 1865-ben, majd őt követte Lantz 1877-ben. Mindketten a gránit szigeteken dolgoztak. Abbot az 1890-es években a gránit szigeteken gyűjtött, majd 1893-ban az Aldabra-atollon folytatta. Voeltzkow is általános természettudományi gyűjteményt hozott létre az Aldabra-atollról származó anyagból.

Coppinger 1882-ben vizsgálódásai alapján gazdag gyűjteményt állított össze. 1905-ben a Sealark fedélzetén indított Percy Sladen Expedíció arról nevezetes, hogy Gardiner a gránit- és külső szigetekről összegyűjtött átfogó anyaga tartalmazza néhány sziget máig egyetlen leletét. Az 1950-es évekig a gyűjtő-rendszerező tevékenység többnyire seychelle-i lakók nevéhez fűződik: Dupont, Thomasset, Baty és Vesey Fitzgerald. Óceánkutatók is figyelmük középpontjába állították a Seychelle-szigeteket: Smith 1950-ben jelentős tengeri hal kutatásokat végzett, Jacques-Yves Cousteau nevezetes hajójával a Calypsoval 1954-ben járt a területen. Legrand az 1950-es években pikkelyesszárnyú lepkéket gyűjtött, míg a Bristoli Egyetem expedíciója 1964-65-ben madarakat és rovarokat vizsgált.

1966-tól az Aldabra-atoll megismerésében a Royal Society szerepe legendás, de a korallzátonyról a kutatómunkák ma már a Seychelle-szigetek Alapítvány (Seychelles Islands Foundation) felügyelete alatt működik. A BirdLife International átfogó kutatásokat végzett a Cousin-szigeten. Az 1980-as és 90-es években számos jelentés és cikk jelent meg az Aride-szigeten zajló kutatásokról, amelyeket először a Royal Society of Wildlife Trusts, majd egy helyi non-profit szervezet, a Island Conservation Society folytatott és amelyekről 1987-től kezdődően éves jelentést publikálnak. Az 1990-es évektől folytatódik a Seychelle-szigetek széles körű tudományos vizsgálata, amelynek eredményeit Nature Protection Trust of Seychelles kiadásában a Phelsuma folyóirat oldalain teszik közzé