Madagaszkár, hivatalosan a Madagaszkári Köztársaság (régebbi nevén Malagaszi Köztársaság) egy szigetország az Indiai-óceánban, Afrika délkeleti partjainál. A fő sziget a negyedik legnagyobb sziget a világon, és a világ állat- és növényvilágának 5%-a él a szigeten (több mint 80%-a őshonos). Legismertebbek közülük a lemurok, a húsevő fossza, számos helyi madárfaj és hat baobabfaj.

Madagaszkár őshonos népe a malgas, hivatalos nyelve a malgas, a francia és az angol nyelv.

A sziget nagyon régen elvált minden más kontinenstől. Indokolható álláspont szerint tulajdonképpen önálló kontinens. Emiatt élővilága egyedi. Nagyjából 10 000 növényfaj él a szigeten, 90% endemikus itt. Számos félmajomfajta honos, például a véznaujjú maki. További helyi állatfajták: tanrek, különböző cibetmacskák (elsősorban a kígyókra vadászó madagaszkári mungó), denevérek, boakígyók, leguánok, kaméleonok. Afrikai nagyvad és mérges kígyó nincs.

A szélnek kitett keleti lejtőket és parti síkságokat eredetileg trópusi esőerdő borította, melyet nagyban veszélyezteti az erdőirtás. A nyugati, szárazabb oldalon trópusi lombhullató erdők honosak, a legszárazabb vidékeken félsivatagi tüskés bozótok. Itt a lakosság ritka, az erdőpusztulás nem olyan nagymérvű, mint keleten, de jelen van. Errefelé ma is honos az égetéses-irtásos földművelés. A lecsupaszított talajt az erózió veszélyezteti. Gyakran előfordul, hogy úgy lepusztul a talaj, hogy ott már semmiféle növényzet nem tud megkapaszkodni. A folyókba mosódott hordalék meg a folyók mentén élőknek okoz sok gondot: árvízveszélyt, a kikötők feltöltődését.

Régészek becslése szerint Madagaszkár 200 és 500 között települt be, amikor Délkelet-Ázsiából, valószínűleg Borneóból vagy Dél-Celebeszről) tengerjáró népek érkeztek katamaránokon. Ugyanakkor vagy röviddel később érkeztek bantu telepesek a Mozambique-csatornán át.

Az írott történelem a 7. században kezdődik, amikor muszlim kereskedők telepedtek le az északnyugati parton és a malgas nyelvet arab betűkkel (sorabe írás) kezdték írni.

A középkori törzsfőnökök kereskedelmi kapcsolatai elérték Kelet-Afrikát, Közel-Keletet és Indiát. Nagy törzsfőnökségek uralták a sziget számottevő területét.

Az európaiakkal az első kapcsolatfelvétel 1500-ban volt, amikor Diogo Dias portugál kapitány elérte a szigetet, azután, hogy hajója különvált az Indiába tartó flottától. A portugálok kereskedtek a szigetlakókkal, "Sāo Lourenço" (Szent Lőrinc) néven ismerték. 1665-ben Francois Caron, az újonnan alakult Francia Keletindiai Társaság főigazgatója Madagaszkárra vitorlázott. A madagaszkári gyarmatalapítási kísérlet kudarcba fulladt, de a közeli Bourbon (ma Reunion) és Ile-de-France (ma Mauritius) szigeten kikötőt létesítettek. A 17. század vége felé a franciák kereskedelmi állomásokat nyitottak a keleti parton.

1774-től 1824-ig Madagaszkár kalózok, köztük amerikai kalózok vadászterülete volt, akik madagaszkári rizst szállítottak Dél-Karolinába. Sok európai tengerész szenvedett hajótörést a sziget partjainál, köztük Robert Drury, akinek az útleírása a dél-madagaszkári élet jó leírása a 18. századból. Erre az időre esik Benyovszky Móric "királysága".

Az 1790-es évektől kezdve merina uralkodók kiterjesztették hegemóniájukat a sziget legnagyobb részére, beleértve a partvidéket is. 1817-ben a merina uralkodó és Mauritius brit kormányzója megállapodott a rabszolgakereskedelem betiltásáról, amelynek pedig fontos szerepe volt Madagaszkár gazdasági életében. Kárpótlásként a sziget brit katonai és pénzügyi segítséget kapott. A brit befolyás megmaradt a következő évtizedekben is. Akkoriban a merina udvar áttért a kereszténységre, presbiteriánus, kongregacionalista és anglikán vallás terjedt el körükben. A brit haditengerészet az Indiai-óceánon véget vetett az arab rabszolgakereskedelemnek. A merina állam meghódította az addig független törzsi államokat, egyesítette a szigetet.